Archive for január, 2010

Tehát sorban. Tegnap este ugye megérkeztünk Dachlaba. Találtunk egy elfogadható hotelt 130 Mordori pénzért hármunknak. Ez kb.13 Euro. Saját zuhanyzóval. Nem volt olyan szar, mint az árból gondolnánk. Kivéve a hangos horkolást, de azt mi hoztuk magunkkal, és a sátorban még szarabb.
Villám “lehúzlak” Géza tartott egy eligazítást, ami arról szólt, eztán sem törődnek velünk a szervezők, és a mauritániai hadsereg igyekszik védelem címén komolyan lehúzni minket. Ő persze úgy fogalmazott, legyünk nagyon hálásak a védelemért.
Este vacsora, egy spanyol tengeri bárban, meglehetős ok, és mentem ugye netezni.
Jajj, itt meg kell emlékezzek Hajnalkáról.
Az olvasók közül aki ismeri az angyalkás ügyvédnőt, tudja milyen típusról beszélek. Nagy pofa, nekem mindent szabad, rárakom a kezed a löttyedt seggemre, és ezért potyázom, de leviszem a szakadt – szerintem sáros- merdzsót eladni bármi áron, de mindenbenéndöntökhelyettedis forma undormány. Na egy ilyen csapódott, igen a tűzoltókhoz. Ma már megkértem, visszafogott, udvarias stílusban, hogy ha már kénytelen vagyok hallgatni a beszédét, semmiképp ne érjen hozzám, mert nincs annyi vizünk mosakodni.
Mert be kell valljam- a Budapest-Bamako- nem csak játék és mese, ma nagyon negative a kedvem, és összebalhéztam a csapatommal is.
Napok óta nem vezetek – valójában egész Marokkóban talán max. 150km-t mentem, mert navigálni kell mindenki helyett. Ma a határig is Tonó nyomta neki. A marokkói oldalról három óra, két polo, egy ing, számos teafaolaj és toll árán megszabadultunk. Utána jött öt kilometer a sivatagban a senki földjén az aknamezőn. Kértem a többieket, itt szeretnék én vezetni. Mert úgyis csapáson kell menni. De nem, mert Tonó akar, vagy csak nem akar, de én inkább nézzem a GPS-t. Jó, akkor mondom, merre menjen. De nem, ő a tűzoltók után. Még egy kilcsit sem jöttünk, mikor valaki beragadt a homokban, és mivel mindenki a másik seggében ment, ragadás. Jó, Lajos négykerékben kijött magától. Mondtam, ha ilyen marha okosak, hogy nem hallgat rám, és nem is vezethetek, akkor lehet mindent megoldani. Beültem hátra, és ittam pálinkát. Ja, a vörös kereszt, félhold működik, egy Mauritán vámos sem nézte meg a csomagjainkat. Itt mintegy öt óra alatt jutottunk át. Az afgánoknál mondom, modernség van, 21.század. Itt egy disznóól szerű valamiben mindent kézzel írnak, és baromi nehézkesen. Jött valami Idomou nevű tag, (kb. mint Aladin rajzfilmben Jaffar. De komolyan.) Ő a magyarok barátja, mindent elintéz, most is miatta sikerült hipp-hopp átjutni a határon.
A határ után nagy volt a rohanás, mert én nem voltam hajlandó navigálni, és az egész konvoly beállt valami svédek után. Csak ők Land Roverrel 150-et tudtak…
A sivatag kb. kellős közepén ütöttünk tábort. Hajni már itt volt (nyílván bepofátlankodott mindenki elé a határon), és dirigált ki hogy álljon. Sikerült neki egy kocsikból álló félkört orral előre kialakítania. Széllel szemben.
Na végül átrendeződött a mezőny. Nem állíthatom, hogy nem csesztetem Tonót minden szarért, de ha ilyen ügyes, hát hajrá.
Meg amúgy is én viszem a balhét hogy ő nem maradt Marokkóban, hanem átjött a terrorba.
Ja, terror. A helyi ork hadsereg, vagy rendőrség (még olyan ruhájuk sincs mint az afgiknak) vigyáz ránk. A táborunk körül félkörben áll vagy nyolc terepjáró géppuskával. Még kifelé… Mindezt személyenként 20 Euróért Idomounak fizetve. Számla nélkül.
Holnap lenne a B2 beach, az eddigi bamakók fénypontja. Mi oda nem mehetünk, mert a GPS szerint nem lehet odamenni. Meg veszélyes, mondta Ció a tűzoltók vezetője. Ha tényleg nem megyünk, én stoppal elmegyek haza.
Pár szó még a kocsiról. A külső ventillátorok tartója eltört, gyenge lett. A “ezen a kocsin minden csavart szétszedtünk” Lajos termosztátját ki kellene szedni, de nem lehet, mert a gyári csavarok vannak belerohadva. Viszont a gyári kipufogó csonk tartó csavarok nincsenek belerohadva, egy már kitört.
Na ennél több negatívumot nem tudtam beletenni egy levélbe.
Mindenkitől elnézést kérek, TI nem ezt érdemlitek. Kárpótlásul igyekszem képeket is küldeni.

És fogalmam sincs, ezt mikor, hol küldöm el. Itt már a Magyar telefonok sem működnek…

A folytatás. A levél megírása után találtunk egy “hangulatjavító” feliratu pálinkát. És segített. Megbeszéltük, másnap B2 Beach és én vezetek, terepen. A reggeli indulásnál volt kb. 90 km beton, utána egy kb. 15-20 km homokos-köves út a dűnék között. Kiértünk az oceán partjára. Ott még volt 30 km a víz és a dűnék között. Ha közel mentél a dűnékhez, leragadtál a puha homokban, ha a tengerhez közel, elmosott a víz. Közben hatalmas madárrajokat vertünk fel, pelikánok, sirályok, de ezres csapatokban. Brutál szép volt. Még a köves részen kirázódott az indítókulcs, és elment a töltés. Csak nem vettük észre. Tehát volt egy autótolásunk is. Csomóan visszafordultak a nehéz terep miatt, a veszprémi különítményből csak mi értünk le a B2-re. Három körül sátrat vertünk, és fürdés az óceánban. Hideg. Nagyon. Utána board a dűnéken. Elmentünk sétálni is. Vagy 600 méterre a parttól a dűnék között találtunk egy hatalmas területet, amit kagylók borítottak. Szedtünk egy csomót, a legnagyobb vagy 30 centis. Hogy hazaérnek-e, nem tudom. Estére a pálinka mellé volt egy üveg pezsgő is.
Reggel Tonó és Zsuzsa felváltva vezetett. Illetve nem reggel, mert a dagály miatt csak egykor indultunk, reggeli fürdőzés után.
Mostanra (öt óra) beértünk a mauritán fővárosba. (Ja, menetközben két különböző transzszaharai túraverseny mezőnye jött szembe, szóval jajj de veszélyes itt. Meg rengeteg francia lakóautóban.)
Eljöttünk a kijelölt szállodába, ahol 80 euró a kiírás szerint a négyágyas bungalló. Maig, mert ZSIdomou (a mezőny ezt a nevet ragasztotta Jaffarra) ma felemelte az árakat a duplájára. Van még egy camping és két másik hotel, de az is az övé. Amúgy ő a túrisztikai minisztere Mauritániának. Afgi ehhez képes szánalmas kezdők gyülekezőhelye, a korrupciót illetőleg. Itt már nem is check, hanem leveszlek pointok vannak. Okmányt nem kérnek, csak inget, pólót, ajándékot. Menet közben már nem is használom a laptopot, mert egy rendőr szerint az áthaladásunkhoz ideális petit cadeue lett volna. Persze nem adtuk oda.
Végül 100 Euróért kiharcoltunk egy kétágyas appartmant, amiben vagy öten kényelmesen el fogunk aludni. Most kaja, és utána igyekszem felhajtani egy helyet, ahonnan elküldhetem ezt a levelet.
Remélem, nem csak írom minden nap, és csak otthon tudom feltenni a netre.

Na mindegy. Inshallah sikerül. Szép napot!