És most következzék Zsuzsanna saját bejegyzése:

Megérkezésünk utáni nap első reggelén.
Tegnap Bamako 40 fok, ma itthon 0. Óriási kontraszt, s nem csak ebben, így a hatás sokkszerű. Minden érzés élmény friss, összerendezetlen.
Európai utazás. Autópálya 110 km/ h. Fűtünk, mert hideg van. Hosszú, mert Lajost kímélni kell, előnyös, mert a konvoj utánunk jön, nehogy lemaradjunk. Ezért kapnak sötétkék füstöt és biztos útirányt, eltévedniük nem kell. Minden elindulás 5-6 ember erős. A kompon nagy az örvendezés, idáig eljutottunk. Alvás a nyitott fedélzeten, tanulom hogy kell. Félek fázni fogok, ezért izzadok. Arcomba bámulnak ha kilesek egy kicsit, de kit érdekel mikor éppen Afrikába megyek. Reggel kávé az autó hátulján, ja hogy ezt nekem kell csinálni? Tanulom.
Fárasztó, több 100 km vezetés. Kint 30 fok bent, 40 mert fűtünk, most a motor miatt. Unalmas de soha nem látott tájakban, gyönyörködöm ha nem vezetek. A kormány előtt a táj „változatossága” helyett erősen koncentrálok az úthibákra, kecskékre, szamarakra, kivilágítatlan emberekre, vízhőfokra, s ennek megfelelő sebességfokozatra. Általában70 -90 km/h. Igyekszem nagyon, bár többször jön a figyelmeztetés az anyósülésről mely Péter törzshelye. Van is lelkiismeret furdalásom miatta, bár az a helyzeten mit sem változtat.
Hátul ülve matatok a „motyóban” s menet közben próbálok valami frissítőt készíteni. Délelőtt még vizet iszunk langyosan, délben ugyanabból teát melegen, s délután ugyanabból levest forrón. Mindezt persze a ruhánk helyett lehetőleg a szánkba tölteni. Eszünk iszunk, tehát megálló. Ha van bokor az is jó, ha nincs hát az is, sivatagban persze ásóval.
Hátsó ülésen pakolok. Apró ajándék, fiche, Tóni elhagyott kesztyűi, száradó zoknik között. Egy-egy előzés félig útpadkán némely gödör besegít. Aztán a megoldás a terepen, mint mikor a befőttet teszem el és rázogatom az üveget, minden csomag megtalálja a helyét, tömörödik, felesleges pakolni.
Kamera, fényképezőgép, PDA, GPS használata. Az igyekezetem itt is megvan. Napokig nem megy be a fejembe a GPS használata, s mindez a térképpel és az előttem lévő úttal összehangolva. A táj nézegetése helyett órákig kínlódom, mire Péter rájön hogyan tudja végre megértetni velem. Nagyon örülök, végre értem. Vagy mégsem?
Közben Tóni nagyokat hallgat hátul, s még mit csinál olvashattátok.
Éjjel kiszámíthatatlan minőségű egysávos úton, több száz km aznapi úttal a hátunk mögött, én vezetem a konvojt Lajossal. Utánunk 10-autó. Szemem az útra tapadva. Nyomom a pedált, az anyósülésről Péter mondja, mit tegyek.. Először rosszul esik, hiszen tudok vezetni, nagyon jól Miskolc és Mosonmagyaróvár között. Ez más, rájövök nagyon jó, hogy segít, tanít „megint” az anyósülésről. A pihenőnél az elismerés az enyém, dicsérnek jól jöttem.
Lemaradva a csapattól, egyedül, azt gondolva mindenki előttünk van úttalan utakon. Péter végre vezet, élvezi, Lajos is, hiszen erre készült. Én kapaszkodom mindenbe amibe lehet, a csomagok rendeződnek, a Tóni navigál a csiganyálon. Közben a leszigetelt autónkba ömlik be a por. Már vastagon ellep mindent, persze fűtünk, így aztán sárosak vagyunk. Végre én vezetek, igyekszem „megint”, de hát a genetika közbeszól (kérdezzétek Pétert), bár én élvezem és haladunk is. Néhány vízmosásnál összeszorul a gyomrom, már én kérem a fiúkat, mondják hogy csináljam. Tóni vezet, élvezi, nem kíméli Lajost. Ezen kissé meglepődöm. Aztán sötét. Persze most töltésünk nincs, így világítás is alig, néha mintha gyalogösvényen járnánk. Bokor és gödör mindenhol. Végre aztán a város, szálloda, „fürdőszoba”, vacsora, és a többiek is megérkeznek jóval utánunk, a jó autóikkal. Verseny kategóriában kellet volna indulnunk.
Út a B2-re. Víz homok a kettő között Lajos hullámzik a laprugóin. Péter vezet, Tóni az ablakban filmez, én meg ámulok. Mint a filmekben. Este főzés. Lányok dolga, jó hogy itt minden finom. Ünneplés, dűnék, telihold, hol vagyok?
Reggel a sátorból kidugott lábam rögtön a tengerben, hunyorgó szemmel nézem a párát. Koszos is vagyok, büdös is vagyok, de ha már egyszer……
Visszaút megint a parton miután elmúlt a dagály. Én vezetek, ez most tényleg csodaszép. A tengerpartról levezető úton autók elakadva a tengelyig érő homokban. Péter más utat keres. Tóni ismerve Lajost, megmutatja hogyan kell ezt csinálni. Lendület, felező, s ahol más áll mi ott repülünk (én kapaszkodom).
Esténként a városban, sötétben internet keresés. Lehet nőként félnem kellene, nem teszem, élvezem. Persze nem egyedül vagyok. Bamakoban bazár, nyüzsgés kosz mosolygok, mosolyognak rám.
Autóeladás tűző napon. Alkudozás, tízen körbeállnak, kinek a fényképezőgépe kinek a telefonja bánja. Én őrzöm Lajost. Velem ráadásnak megvennék, a fiúk nem adnak.
Végeredmény, Lajos a szegényeknek segít, jobb nem is lehetne. Dolgoztam rajt.
Várakozás repülőtér ellőtt melegben, meleg ivóvíz van, várakozás a váróban, meleg víz szintén, sőt büdös is, később hideg sör. Repülőn buli, kiszállás a hidegben már nem annyira.
Most így pár órai alvás után így emlékszem, a többit szóban.
Zs