És jövőre saját bulit szervezünk. Irány eggyütt Afrika. Nem mert meg akarok belőle gazdagodni, hanem mert miért ne. Egy Veszprém- tudomisénhova kalandrally. CSAPATÁS!

P.

És végezetül egy rövid dalocska:

Megérkeztem Bamakóba, alig élek
Eladtuk a Patrol, a Laliké lett
Eszünk-iszunk, nem kerül itt olyan sokba
Ha hazamegyünk megfagyunk a minuszokba

Megérkezésünk utáni nap első reggelén.
Tegnap Bamako 40 fok, ma itthon 0. Óriási kontraszt, s nem csak ebben, így a hatás sokkszerű. Minden érzés élmény friss, összerendezetlen.
Európai utazás. Autópálya 110 km/ h. Fűtünk, mert hideg van. Hosszú, mert Lajost kímélni kell, előnyös, mert a konvoj utánunk jön, nehogy lemaradjunk. Ezért kapnak sötétkék füstöt és biztos útirányt, eltévedniük nem kell. Minden elindulás 5-6 ember erős. A kompon nagy az örvendezés, idáig eljutottunk. Alvás a nyitott fedélzeten, tanulom hogy kell. Félek fázni fogok, ezért izzadok. Arcomba bámulnak ha kilesek egy kicsit, de kit érdekel mikor éppen Afrikába megyek. Reggel kávé az autó hátulján, ja hogy ezt nekem kell csinálni? Tanulom.
Fárasztó, több 100 km vezetés. Kint 30 fok bent, 40 mert fűtünk, most a motor miatt. Unalmas de soha nem látott tájakban, gyönyörködöm ha nem vezetek. A kormány előtt a táj „változatossága” helyett erősen koncentrálok az úthibákra, kecskékre, szamarakra, kivilágítatlan emberekre, vízhőfokra, s ennek megfelelő sebességfokozatra. Általában70 -90 km/h. Igyekszem nagyon, bár többször jön a figyelmeztetés az anyósülésről mely Péter törzshelye. Van is lelkiismeret furdalásom miatta, bár az a helyzeten mit sem változtat.
Hátul ülve matatok a „motyóban” s menet közben próbálok valami frissítőt készíteni. Délelőtt még vizet iszunk langyosan, délben ugyanabból teát melegen, s délután ugyanabból levest forrón. Mindezt persze a ruhánk helyett lehetőleg a szánkba tölteni. Eszünk iszunk, tehát megálló. Ha van bokor az is jó, ha nincs hát az is, sivatagban persze ásóval.
Hátsó ülésen pakolok. Apró ajándék, fiche, Tóni elhagyott kesztyűi, száradó zoknik között. Egy-egy előzés félig útpadkán némely gödör besegít. Aztán a megoldás a terepen, mint mikor a befőttet teszem el és rázogatom az üveget, minden csomag megtalálja a helyét, tömörödik, felesleges pakolni.
Kamera, fényképezőgép, PDA, GPS használata. Az igyekezetem itt is megvan. Napokig nem megy be a fejembe a GPS használata, s mindez a térképpel és az előttem lévő úttal összehangolva. A táj nézegetése helyett órákig kínlódom, mire Péter rájön hogyan tudja végre megértetni velem. Nagyon örülök, végre értem. Vagy mégsem?
Közben Tóni nagyokat hallgat hátul, s még mit csinál olvashattátok.
Éjjel kiszámíthatatlan minőségű egysávos úton, több száz km aznapi úttal a hátunk mögött, én vezetem a konvojt Lajossal. Utánunk 10-autó. Szemem az útra tapadva. Nyomom a pedált, az anyósülésről Péter mondja, mit tegyek.. Először rosszul esik, hiszen tudok vezetni, nagyon jól Miskolc és Mosonmagyaróvár között. Ez más, rájövök nagyon jó, hogy segít, tanít „megint” az anyósülésről. A pihenőnél az elismerés az enyém, dicsérnek jól jöttem.
Lemaradva a csapattól, egyedül, azt gondolva mindenki előttünk van úttalan utakon. Péter végre vezet, élvezi, Lajos is, hiszen erre készült. Én kapaszkodom mindenbe amibe lehet, a csomagok rendeződnek, a Tóni navigál a csiganyálon. Közben a leszigetelt autónkba ömlik be a por. Már vastagon ellep mindent, persze fűtünk, így aztán sárosak vagyunk. Végre én vezetek, igyekszem „megint”, de hát a genetika közbeszól (kérdezzétek Pétert), bár én élvezem és haladunk is. Néhány vízmosásnál összeszorul a gyomrom, már én kérem a fiúkat, mondják hogy csináljam. Tóni vezet, élvezi, nem kíméli Lajost. Ezen kissé meglepődöm. Aztán sötét. Persze most töltésünk nincs, így világítás is alig, néha mintha gyalogösvényen járnánk. Bokor és gödör mindenhol. Végre aztán a város, szálloda, „fürdőszoba”, vacsora, és a többiek is megérkeznek jóval utánunk, a jó autóikkal. Verseny kategóriában kellet volna indulnunk.
Út a B2-re. Víz homok a kettő között Lajos hullámzik a laprugóin. Péter vezet, Tóni az ablakban filmez, én meg ámulok. Mint a filmekben. Este főzés. Lányok dolga, jó hogy itt minden finom. Ünneplés, dűnék, telihold, hol vagyok?
Reggel a sátorból kidugott lábam rögtön a tengerben, hunyorgó szemmel nézem a párát. Koszos is vagyok, büdös is vagyok, de ha már egyszer……
Visszaút megint a parton miután elmúlt a dagály. Én vezetek, ez most tényleg csodaszép. A tengerpartról levezető úton autók elakadva a tengelyig érő homokban. Péter más utat keres. Tóni ismerve Lajost, megmutatja hogyan kell ezt csinálni. Lendület, felező, s ahol más áll mi ott repülünk (én kapaszkodom).
Esténként a városban, sötétben internet keresés. Lehet nőként félnem kellene, nem teszem, élvezem. Persze nem egyedül vagyok. Bamakoban bazár, nyüzsgés kosz mosolygok, mosolyognak rám.
Autóeladás tűző napon. Alkudozás, tízen körbeállnak, kinek a fényképezőgépe kinek a telefonja bánja. Én őrzöm Lajost. Velem ráadásnak megvennék, a fiúk nem adnak.
Végeredmény, Lajos a szegényeknek segít, jobb nem is lehetne. Dolgoztam rajt.
Várakozás repülőtér ellőtt melegben, meleg ivóvíz van, várakozás a váróban, meleg víz szintén, sőt büdös is, később hideg sör. Repülőn buli, kiszállás a hidegben már nem annyira.
Most így pár órai alvás után így emlékszem, a többit szóban.
Zs

P.

Tehát itt vagyunk. Mail elküldve irány a város. Gyalog, úgy látványosabb. Kiderülnek hamar a problémák. Zsuzsa lazán öltözött, a válla már fáj a napon, kendő kell neki. Tonó meg vastagon, izzad, szédül. Mondjuk neki vizet egyszerűbb vásárolni.
Itt szereztem meg azt a tapasztalatot, hogy idegen országban, ahol nem ismered a helyiek nyelvét, és ők nem beszélnek angolul, NE MENJ ruhát vásárolni válogatós nővel. Mire megvettük a helyi ruhából a Zsuzsának tetsző darabot, sikeresen belefáradtunk.
Utána összeakadtunk egy helyi Lalival, aki megígérte, olyan üzletet mutat hogy csak na. Bevezetett olyan sikátorokba, ahonnan sohasem jövünk ki ha nem akarják. De mindenki kedves volt, szóval lehetőség szerint No para.
Végül mindenki vett valamit. Zsuzsa ékszereket, Tonó valami helyi göncöt guminyúlnak, én meg egy oroszlánkirályos törzsi rucit.
Délután kissé bealudtunk, addigra világossá vált, mindhárman csúnyán leégtünk a januári napon.
Délután folyamatos autóeladás. Érdeklődők szarásig, de abból még nem lesz lóvé ugye. Reméljük ma sikerül.
Este irány a Club Ibiza, ahol a verseny hivatalos záróbulija van. Ez a legdrágább hely Maliban, lenne vagy 8 euró egy kicsi sör. Miután villám elmondja, hogy ügyes aki ideért. ( és kb. pont ilyen hosszan) mindenki átmegy a szomszédos Le Terace nevű helyre. Villámot is beleértve. Itt szembesülünk Afrika igazi varázsával. Csodálatos helyi lánykák várják megfáradt utazók barátságát 40 eurós áron. Látni rengeteg vén szivart fiatal csajokkal, és persze öreg matrónákat helyi izmos bikákkal. A magyar társaság sem tétlen, többen pillanatok alatt eltűnnek. Ja, az kiderül, igazából senki sem tudta eladni a kocsiját. Van egy srác ( nem nevesíteném sem őt, sem a kocsi típusát) aki szerencsés. Olyan menyecskét talált magának, akinek a barátja autódealer, és a második este a lány elintézi, hogy elvigyék a kocsit. Ehhez képest a 80 euró igen jó befektetés volt..
Na de komolyan. Mindenkinek üzenem aki otthon van, és független: Irány Maliba asszonyt szerezni!
Mi nem ismerjük meg Afrika igazi arcát, emléknek marad pusztán a bozótharc.

Ja, motorok. Itt annyi motor van, hogy borzasztó. Egy-egy közlekedési lámpánál egyszerre megáll vagy 50, és az utak szélén egy sávban csak azok mennek vagy egyszerre négyen egymás mellett. Ennyi motort esküszöm sohasem láttam.
A közlekedés itt is kaotikus, mint mindenhol ahol nem Európa van. Tele a város széthajtott, ezer éves tragacsokkal, de vannak szép számmal vadonat luxusautók is.

Holnap reggel megyünk a reptérre, és 3-án 20.00 órakor érünk Ferihegy 1-re. Inshallah.
Szerintem a kb. 50 fok hőmérséklet különbség miatt egyszerűen megfagyunk a megérkezés pillanatában. Elvileg a tűzoltók valami mikrobusza levisz minket Veszprémbe. Mert ennyi cuccal tutira nem férnénk be egy sima személykocsiba. Szerintem éhesek leszünk, és fagyottak.

Végezetül a túra tanulságai: Tonó rájött, sohasem lesz világutazó, nem szereti az idegen kultúrákat. Marad a meleg európai tengerpartokon, meg Zalakaroson családosan.
Zsuzsa rájött, hogy a pálinka meg a sör finom, sőt a RedBull is iható. Azonkívül a magyar utakon töltött hosszú napok nem azonosak az afrikai szavannákkal.
Én is rájöttem, hogy Afganisztán után nehéz már kalandot, és kihívást találni, szóval maradnak a hegyek. Hegymászókkal.

Hát, visz lát otthon. Holnap érkezünk. P.

Most sikerült elküldeni az előző levelet, de rájöttem, csomó mindent kifelejtettem.
Először is nem mutattam be stabil útitársainkat, akiktől a GPS is van. Péter és fia Donát egy vasszöcskének nevezett Mitsubishi L300 matuzsálemmel jönnek. Olyan közvetlen barátkozós tag, mint a Panoráma főnöke, de jól kijövünk egymással. A fia, aki 16 éves, és még nem vezethet, jó srác, többször szerzett már sört is nekünk. (Nem írom hogy ivott is belőle, mert hátha olvassák szülei az oldalt. Meg mert nem is.) Miután megszereztük a pecót, együtt indultunk el a vasszöcskével netet találni. Na itt a fővárosban igazi afgános a vezetés. Sőt, lehet szarabb. Komolyan meglepődtem. A többiek még jobban. A net meglepően gyors volt, ha tudtam volna, készítek több képet. De talán holnap Kiffából.
Utána még bevásároltunk, de csak a legszükségesebbeket. Víz, kenyér, cigi (petit cadeoue), RedBull. Az utóbbit a kíváncsiság kedvéért, már hogy hurrá, itt is lehet kapni.
A friss baquett is nagyon jó volt, estére azt ettük vajjal. Az ebéd káposztakonzerv után.
Ma még pálinkát sem ittunk, igaz már csak egy üvegünk van a túra végéig.
Holnap egy unalmas nap lesz, közel 800 km aszfalton Kiffába. Oldalt dűnék, tevék, szamarak. És mint már tapasztaltuk, a szamár veszélyes. (Ez régebbi történet.)

Folytatás.
Másnap reggel irány Kiffa. 640 km aszfalton. Valaki azt a hírt adja, hogy a mezőny biztonsági okokból földúton halad konvojban, nem szabad lemaradni, találkozó a város után 10 km-re. Mi útközben megállunk kenyeret venni, és mire végzünk, a mezőny eltűnik. (Utólag kiderült, félreértés az egész, mindenki úton jön, csak várnak ZSIdomoura, aki teázik. De a lényeg, mi azt hisszük, egyedül vagyunk a baromi életveszélyes mauritán országúton. Űzzük is szegény Lajost. Később összefutunk két lengyel kocsival, és a srácok ugyanúgy az életükért harcolnak magányosan a nagy maur valóságban mint mi. Mondjuk ha az terrorhelyzet, ha a gyerekek minden településen lerohannak ajándékért, akkor valós a félelmünk. Mert rendőr-vagy levevőember- az áll minden 3. kilométeren. Nem tudni, ránk vigyáznak, vagy értékeinkre utaznak. Lényeg, itt akkor sem lehetne eltűnni ha akarnánk.
Így esett, hogy az esti táborhelyre az elsőkként érkeztünk meg. A konvoj vagy 2 órával később. Mit tesz isten, ez is ZSIdomou kempingje volt. De 50 euróért kaptunk szobát fürdővel, nem kellett a tevék, szamarak között felverni a sátrunkat 30-ért a kakiban.
Reggel korai kelés (ez volt ma) és irány a határ. Ez viszont szigorúan földúton, mert más nincs. 300 km a Száhelen, Afrika félsivatagos sztyeppéjén keresztül. Út nincs, a gps csak egy vonalat húz. Már az elején vártunk Péterékre az L300 kocsiban váltóolajat kellett tölteni. Végül a mezőny után 20 perccel indultunk. Semmi pánik, a Garmin mutatja az utat. Csak ott nincs út. Ekkor én vezettem, mondván megyünk a többiek után, nem kell nagy navigáció. Na de egyedül? A szitu a következő: Tolom mint barom, néha elveszem Tonó kezéből a GPS-t, és folyamatosan üvöltök Vele, miért most cseréltek olajat. Ő –telve bűntudattal- folyamatosan mutatja előttünk a porfelhőket, arra mentek a többiek. Követve a GPS nyomvonalát, 50 km múlva megállítanak katonák, meg kell várnunk a többieket. Szerintük mi vagyunk az elsők. Nem hisszük. Várunk vagy 10 percet, és tipli tovább. Már Zsuzsa vezet. Igazából ez az első megmérettetése igazi terepen, igyekszik teljesíteni. Szerinte jól, szerintem nem jól. Tonó bölcsen hallgat hátul. Tény, a sebességünk nem csökken (17 és 50 között ingadozik), és ugyanúgy röpköd minden a kocsiban. A következő ellenőrző pontnál megint elsők vagyunk. Jön Tonó. Tolja neki, és élvezi. (Ja. A kocsiban egy aksi zárlatos lett, tehát no elektromosság. A motor elmegy magától, de se lámpa, se semmi. Csak fűtünk mint barom. Nem mert fáznánk a 40 fokban, csak mert melegszik a motor. Mondom az itinert a nagy szavannán keresztül, egyszer csak satufék. Tonó észrevett valami mukit, aki olyan rendőrösen volt öltözve. Ő volt a mali (malii?) határállomás a semmi közepén. Az ajándék ing nem volt neki elég, látni akarta Zsuzsát személyesen is. Ő ekkor már a meleg miatt szinte fürdőruhában utazott (ok, bakancs volt a lábán), de a határőr kedvéért felöltözött. Ember így is boldogan engedett utunkra. Megjegyezném, szakmámból adódóan megnéztem a fegyverét. Szerintem még dédnagyapja kunyerálta el Kittemberger Kálmántól az elöltöltős mauserét.
Mivel nagyon nem tudtunk 30km/h nagyobb átlagot menni a sok homokút, vízmosás stb. között, ránk sötétedett. Töltés, lámpa még mindig nincs. Először én vezetek, Zsuzsa navigál, de ez nem szerencsés. Cserélünk. Tonó a sofőr, én meg tippelem az irányt. Mert az kb reggel óta ilyen: van egy irány, és kb. 6 nyom. Találd ki. A hibázol, megszívod, kerülsz nagyot. A végén a dög sötétben kicsit úgy érezzük, az életünkért küzdünk. De végül elérjük Kayest. Találunk betonutat. Megmenekültünk. Mikor elérjük a szállodát, megtudjuk, mi vagyunk az elsők. A második kocsi utánunk 40 perccel érkezik. Péterék a vasszöcskével. A harmadik már csak akkor jön, mikor mi lefürödve vacsorázunk. Egy versenyző. (Tudod, mi kaland kategóriában indultunk, nincs tunningolt csodagépünk.)
De a lényeg! Maliba van sör, és működik a magyar mobil. OK, nincs a wc-n ülőke, de akkor is. Elsőször még a szobában, vacsi és irány a night live. Mondjuk az ilyen bár 10 euró, oda nem megyünk. (felesleges is lenne, mert a szobánk alatt van, most is hallani a zenét) Bemegyünk a bárba, még egy sörre. Vannak afrikai menyecskék nagy számban. Nem látom az összefüggést jelenlétük, és a rally mai megérkezése között. De felvilágosítanak. Internet persze nincs, illetve csak „valahol” a városban.
Nem baj, ma megírom, holnap csak el tudom küldeni. Még elvileg két szakasz van Bamakóig, de mi holnap igyekszünk lenyomni az egészet. A tűzoltók már úgyis ott vannak. Igaz kihagyták az út két legszebb részét, és végig csak betonon jöttek. De kérnek tőlünk fényképet, és a végén mi leszünk két nappal lassabbak náluk. De nem érdekes. A mai nap mindenért kárpótolt. Vezetés igazi afrikai szavannán. Na jó, se zsiráf, se zebra, se oroszlán. A kecske meg a szamár pedig nem olyan egzotikus állat. De minden más nagyon ott volt!

Pár szó még a körülményekről. Tegnap Villám kihirdette, adja le mindenki a segélyre szánt dolgait, itt van érte egy kamion. A felhívása után 3 órával beraktam a boardomat, és egy csomó ruhát a teljesen üres kocsiba. Nesze neked jótékonyság. Apropó, meséltem már a kedvenc autómat? Land Rover, jobb kormányos, magyar Z rendszámmal. Oldalán a felirat: a méltányos kereskedelemért. (Fair trade organization) Na, ott van bőr a pofán rendesen. Faszi meséli, ezért a gépért kap vagy 4000 Eurót. Mondjuk, ez odahaza vagy Angliában simán többe kerül. Erre nem áll velünk többet szóba. Nagy veszteség.
Másik a Villám. Reggel kihirdeti, a kétkerék meghajtásos autók nehezen, de teljesíteni tudják a mai szakaszt. Ami lehetetlen. És ő persze elmegy körbe autóúton, a sok csempészgéppel. Szopjatok hülyék a szavannán, ezért fizettetek. Persze az előre kiadott útikönyvben ecseteli, mennyire is szép ez a rész. Ez igaz is, csak ő a kocsijával soha nem járt erre.

Na, ez a helyzet január 31-én 02.11 órakor. Rég aludnék, de night club nem engedi.
Remélem, holnap mehet a levél.
És nem ment. Ma már Bamakóban pilledünk egy szállodában, de nem tudok netre lelni.
Mondjuk ha elolvassátok, akkor igen.
Sorjában. Levél előző része megír, alvás. A szobában kb. millió szúnyog, és nem szedünk maláriagyógyszert. Nem is a pánik, hanem a vakarózás. Negyven fok éjszaka, otthon hallom, hóesés.
Reggel Laliék lemossák a kocsinkat, és indulás. (Rongyfejű=Jenő, mindenki más Lali, aki nem mi vagyunk.)
Tonó vezet egy eseménytelen 300 km-t a szavannai országúton Diemaba. Elvileg itt lenne a mai napi cél. Megállunk, mert Villám leint minket. Elmegyünk egy segélyhelyre, ahol egy angol hölgy, Pam Young (cc.50+) üzemeltet egy segélyközpontot. Itt lehet lerakni a segélyeket.
ÉS ITT KÉREK ELNÉZÉST!
A szervezők mégis lejutatták ide az összes segélyt, itt a magyar kamion. A boardom, és Tonó bekecse, amit Kiffában átadtunk, szintén itt van. És láthatóan jó helyen. Mi is átadjuk az összes gyógyszert, ruhát, játékot, Nahrinos termékeket. Erős megindulásunkban letesszük a hűtőládánkat, a sátrunkat, a gázfőzőnket. Kiderül, 10 év után a mi ládánk, és Villám napeleme segítségével beüzemelhetik az első hűtőt. Tudom, nem vagyok egy karitatív alkat, de tényleg jól esett. Szívesen maradtunk is volna estére, de sajna Lajos értékesítése sem kis feladat, kell rá a két nap. Indulás tovább. Zsuzsa vezet. Az út egyenes, viszont nem szerepel sem térképen, sem a GPS-en. Mivel így felesleges navigálni, hátra ülök, és alszom egyet a kocsiban. Sötétben érünk Bamakóba. A veszprémiek ígérték, küldik a hotelük koordinátáit, de valahogy nem sürgős. Illetve nem tudják. Akkor keresünk magunknak. A gáz csak az, hogy a térkép nem jelzi, melyik út egyirányú, és merre. Szóval keverünk nagyot. Végül eljutunk az Olympia International Hotelbe, ahol 80 Euróért kapunk jó szobát hárman. Ja a tűzoltók ugyanennyit fizetnek barátilag a veszprémi fogorvos rokonának. Még javában pakolunk ki, mikor jön egy Lali, hogy megvenné Lajost. Az elképzelés jó, de a sötét miatt holnap nézi csak meg alaposan a gépet. Hát, az autónepperek itt sem hülyék.
Remek vacsora, valami afrikai specialitás, két üveg borral az örömködésre.
Talán sikerül a kamionnal némi cuccot hazaküldenünk reggel. Jó lenne, főleg spórolós.
Mit is még?
Vezettünk összesen 8234 kilométert, 67,4 km/h átlagsebességgel. A fogyasztást még nem számoltuk ki. Ebből kb. 5400 km volt Afrika. Személyesen az afrikai távból kb. 250 km-t vezettem, 250 km-t ültem hátul, a többit jobb elől navigáltam. Erről nem mondom el a személyes véleményemet.
Reggel valahogy elküldöm ezt a levelet, és indulás előtt írok még Bamakóról.
Kérdésre válaszolva: azért mindig én írtam, mert esténként Tonó átnézte Lajost, és alszik, Zsuzsa meg pakol, főz, mos magára. Igyekszem rávenni őket, legalább a végén írják le szubjektív véleményüket az útról.
Született még pár vers is (van amit sms-ben kaptam, de úgyis felteszem ide), a végén megosztanám Veletek.

Tehát sorban. Tegnap este ugye megérkeztünk Dachlaba. Találtunk egy elfogadható hotelt 130 Mordori pénzért hármunknak. Ez kb.13 Euro. Saját zuhanyzóval. Nem volt olyan szar, mint az árból gondolnánk. Kivéve a hangos horkolást, de azt mi hoztuk magunkkal, és a sátorban még szarabb.
Villám “lehúzlak” Géza tartott egy eligazítást, ami arról szólt, eztán sem törődnek velünk a szervezők, és a mauritániai hadsereg igyekszik védelem címén komolyan lehúzni minket. Ő persze úgy fogalmazott, legyünk nagyon hálásak a védelemért.
Este vacsora, egy spanyol tengeri bárban, meglehetős ok, és mentem ugye netezni.
Jajj, itt meg kell emlékezzek Hajnalkáról.
Az olvasók közül aki ismeri az angyalkás ügyvédnőt, tudja milyen típusról beszélek. Nagy pofa, nekem mindent szabad, rárakom a kezed a löttyedt seggemre, és ezért potyázom, de leviszem a szakadt – szerintem sáros- merdzsót eladni bármi áron, de mindenbenéndöntökhelyettedis forma undormány. Na egy ilyen csapódott, igen a tűzoltókhoz. Ma már megkértem, visszafogott, udvarias stílusban, hogy ha már kénytelen vagyok hallgatni a beszédét, semmiképp ne érjen hozzám, mert nincs annyi vizünk mosakodni.
Mert be kell valljam- a Budapest-Bamako- nem csak játék és mese, ma nagyon negative a kedvem, és összebalhéztam a csapatommal is.
Napok óta nem vezetek – valójában egész Marokkóban talán max. 150km-t mentem, mert navigálni kell mindenki helyett. Ma a határig is Tonó nyomta neki. A marokkói oldalról három óra, két polo, egy ing, számos teafaolaj és toll árán megszabadultunk. Utána jött öt kilometer a sivatagban a senki földjén az aknamezőn. Kértem a többieket, itt szeretnék én vezetni. Mert úgyis csapáson kell menni. De nem, mert Tonó akar, vagy csak nem akar, de én inkább nézzem a GPS-t. Jó, akkor mondom, merre menjen. De nem, ő a tűzoltók után. Még egy kilcsit sem jöttünk, mikor valaki beragadt a homokban, és mivel mindenki a másik seggében ment, ragadás. Jó, Lajos négykerékben kijött magától. Mondtam, ha ilyen marha okosak, hogy nem hallgat rám, és nem is vezethetek, akkor lehet mindent megoldani. Beültem hátra, és ittam pálinkát. Ja, a vörös kereszt, félhold működik, egy Mauritán vámos sem nézte meg a csomagjainkat. Itt mintegy öt óra alatt jutottunk át. Az afgánoknál mondom, modernség van, 21.század. Itt egy disznóól szerű valamiben mindent kézzel írnak, és baromi nehézkesen. Jött valami Idomou nevű tag, (kb. mint Aladin rajzfilmben Jaffar. De komolyan.) Ő a magyarok barátja, mindent elintéz, most is miatta sikerült hipp-hopp átjutni a határon.
A határ után nagy volt a rohanás, mert én nem voltam hajlandó navigálni, és az egész konvoly beállt valami svédek után. Csak ők Land Roverrel 150-et tudtak…
A sivatag kb. kellős közepén ütöttünk tábort. Hajni már itt volt (nyílván bepofátlankodott mindenki elé a határon), és dirigált ki hogy álljon. Sikerült neki egy kocsikból álló félkört orral előre kialakítania. Széllel szemben.
Na végül átrendeződött a mezőny. Nem állíthatom, hogy nem csesztetem Tonót minden szarért, de ha ilyen ügyes, hát hajrá.
Meg amúgy is én viszem a balhét hogy ő nem maradt Marokkóban, hanem átjött a terrorba.
Ja, terror. A helyi ork hadsereg, vagy rendőrség (még olyan ruhájuk sincs mint az afgiknak) vigyáz ránk. A táborunk körül félkörben áll vagy nyolc terepjáró géppuskával. Még kifelé… Mindezt személyenként 20 Euróért Idomounak fizetve. Számla nélkül.
Holnap lenne a B2 beach, az eddigi bamakók fénypontja. Mi oda nem mehetünk, mert a GPS szerint nem lehet odamenni. Meg veszélyes, mondta Ció a tűzoltók vezetője. Ha tényleg nem megyünk, én stoppal elmegyek haza.
Pár szó még a kocsiról. A külső ventillátorok tartója eltört, gyenge lett. A “ezen a kocsin minden csavart szétszedtünk” Lajos termosztátját ki kellene szedni, de nem lehet, mert a gyári csavarok vannak belerohadva. Viszont a gyári kipufogó csonk tartó csavarok nincsenek belerohadva, egy már kitört.
Na ennél több negatívumot nem tudtam beletenni egy levélbe.
Mindenkitől elnézést kérek, TI nem ezt érdemlitek. Kárpótlásul igyekszem képeket is küldeni.

És fogalmam sincs, ezt mikor, hol küldöm el. Itt már a Magyar telefonok sem működnek…

A folytatás. A levél megírása után találtunk egy “hangulatjavító” feliratu pálinkát. És segített. Megbeszéltük, másnap B2 Beach és én vezetek, terepen. A reggeli indulásnál volt kb. 90 km beton, utána egy kb. 15-20 km homokos-köves út a dűnék között. Kiértünk az oceán partjára. Ott még volt 30 km a víz és a dűnék között. Ha közel mentél a dűnékhez, leragadtál a puha homokban, ha a tengerhez közel, elmosott a víz. Közben hatalmas madárrajokat vertünk fel, pelikánok, sirályok, de ezres csapatokban. Brutál szép volt. Még a köves részen kirázódott az indítókulcs, és elment a töltés. Csak nem vettük észre. Tehát volt egy autótolásunk is. Csomóan visszafordultak a nehéz terep miatt, a veszprémi különítményből csak mi értünk le a B2-re. Három körül sátrat vertünk, és fürdés az óceánban. Hideg. Nagyon. Utána board a dűnéken. Elmentünk sétálni is. Vagy 600 méterre a parttól a dűnék között találtunk egy hatalmas területet, amit kagylók borítottak. Szedtünk egy csomót, a legnagyobb vagy 30 centis. Hogy hazaérnek-e, nem tudom. Estére a pálinka mellé volt egy üveg pezsgő is.
Reggel Tonó és Zsuzsa felváltva vezetett. Illetve nem reggel, mert a dagály miatt csak egykor indultunk, reggeli fürdőzés után.
Mostanra (öt óra) beértünk a mauritán fővárosba. (Ja, menetközben két különböző transzszaharai túraverseny mezőnye jött szembe, szóval jajj de veszélyes itt. Meg rengeteg francia lakóautóban.)
Eljöttünk a kijelölt szállodába, ahol 80 euró a kiírás szerint a négyágyas bungalló. Maig, mert ZSIdomou (a mezőny ezt a nevet ragasztotta Jaffarra) ma felemelte az árakat a duplájára. Van még egy camping és két másik hotel, de az is az övé. Amúgy ő a túrisztikai minisztere Mauritániának. Afgi ehhez képes szánalmas kezdők gyülekezőhelye, a korrupciót illetőleg. Itt már nem is check, hanem leveszlek pointok vannak. Okmányt nem kérnek, csak inget, pólót, ajándékot. Menet közben már nem is használom a laptopot, mert egy rendőr szerint az áthaladásunkhoz ideális petit cadeue lett volna. Persze nem adtuk oda.
Végül 100 Euróért kiharcoltunk egy kétágyas appartmant, amiben vagy öten kényelmesen el fogunk aludni. Most kaja, és utána igyekszem felhajtani egy helyet, ahonnan elküldhetem ezt a levelet.
Remélem, nem csak írom minden nap, és csak otthon tudom feltenni a netre.

Na mindegy. Inshallah sikerül. Szép napot!